Egy napsütéses reggelen, egy kis fonalból készült faluban élt két különleges horgolt figura: Feri, a fehér-kék ruhás fiú, kék sapkában, és Lili, a fehér-rózsaszín szoknyás lány, sapka nélkül. Mindkettejük haja borzas volt, mintha a szél örökké játszadozott volna velük. Ám épp ez a borzas haj tette őket olyan szerethetővé.

Egy nap Feri izgatottan kereste Lilit a fonalfalu központjában. A kis főtéren, ami egy horgolt napraforgó alakú térközpont volt, végre meglátta. Lili éppen egy apró horgolt pillangót próbált elkapni a levegőben.

– Lili, gyere! Találtam valamit az erdőszélen! – kiáltotta Feri, miközben sapkáját igazgatta, hogy le ne essen.

– Mi az? – kérdezte Lili kíváncsian, szoknyáját megigazítva, ahogy szaladni kezdett Feri után.

Az erdő szélén egy kis tisztás nyílt, ahol egy régi, fonalgubancokkal benőtt hinta árválkodott. A hintát senki sem használta, mert túl törékenynek tűnt. Feri azonban látta benne a lehetőséget.

– Nézd csak, Lili! Ha egy kicsit megjavítjuk, újra hintázhatunk rajta! – mondta Feri, és már elő is vette kis horgolótűjét.

– Ez csodás ötlet, Feri! Segítek! – mosolygott Lili, és együtt nekiláttak.

Horgolt szálakból és új színes fonalakból Lili és Feri megerősítették a hintát. Lili rózsaszín masnikkal díszítette, míg Feri kék csíkokat horgolt a kötelekre. Amikor elkészültek, kipróbálták. Lili nevetve hintázott először, haját vidáman borzolta a szellő, majd Feri is csatlakozott.

A két horgolt barát büszkén nézte a művüket, miközben naplementekor a hintán ülve beszélgettek. Az erdő szélén minden csendes volt, de Lili és Feri nevetése megtöltötte a fonalfalut boldogsággal. És azóta minden nap együtt hintáztak, tudva, hogy együtt bármit megjavíthatnak – még egy régi horgolt hintát is.