Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy apró horgolt kislány, akit Pannának hívtak. Panna hosszú, aranyszínű copfjait finoman megcsavarták az ügyes kezek, és mindig rózsaszín kalapot viselt, amelyet a szél lágyan meg-meglengetett.

Panna egy színpompás kertben élt, ahol a virágok minden évszakban virítottak. Volt ott nefelejcs, ibolya, liliom, és egy hatalmas rózsabokor, amely tele volt illatos, rózsaszín szirmokkal. Ez a bokor volt Panna kedvenc helye, mert a közepén, egy vastag ágra erősítve, ott lógott az ő horgolt hintája.

Minden reggel, amikor a harmat még csillogott a leveleken, Panna kilibbent a bokorhoz, felkapaszkodott a hintára, és apró lábacskáival hajtani kezdte magát. Ahogy egyre magasabbra lendült, a virágok illata körbelengte, és úgy érezte, mintha a felhők között szállna.

Egy napon, miközben boldogan hintázott, egy pillangó libbent mellé. Gyönyörű, fehér szárnya volt, és kíváncsian figyelte a horgolt kislányt.

– Te igazán különleges vagy – mondta a pillangó. – Horgolt vagy, mégis olyan könnyed és szabad, mintha te is repülni tudnál!

– Én a szívemmel repülök – mosolygott Panna. – Minden hintázás egy új álom, és az álmok bárhová elvihetnek!

A pillangó vidáman körberepülte Pannát, majd egy nefelejcs szirmára szállt. Onnantól kezdve minden reggel együtt hintáztak és álmodoztak. Panna új helyekről mesélt, ahová egyszer el szeretne jutni, a pillangó pedig mesélt a világról, amelyet bejárt.

Így telt az idő a virágos bokor hintáján, ahol egy horgolt kislány és egy pillangó barátsága született, tele nevetéssel, illatokkal és végtelen álmokkal.

És ha egyszer arra jársz, talán te is meglátod Pannát, amint copfjai a szélben táncolnak, miközben a rózsaszín kalapjában önfeledten hintázik.