Volt egyszer egy paci, akit úgy hívtak, hogy Vigyori Vili. Nem véletlenül kapta ezt a nevet – Vili ugyanis sosem búslakodott, mindig hatalmas, fogas vigyorral nyargalt végig a mezőkön, még akkor is, ha épp pocsolyába lépett, vagy összegubancolódott a sörénye a szélben.

Egy nyári reggelen Vili úgy döntött, hogy elindul felfedezni a Napraforgó-rétet, mert azt hallotta, hogy ott minden virág reggelente nevetéssel nyílik ki. Útközben összefutott egy borongós kis nyuszival, egy álmos békával és egy morcos sündisznóval. De ahogy Vili elvágtatott mellettük, és odakiáltotta, hogy „Mosolyra fel, barátaim!”, valahogy mindegyikük ajka megrebbent. Először csak picit, aztán egyre jobban – mire a rétre értek, már mindenki kacagott.

A nap végére a Napraforgó-rét új nevet kapott: Nevető-liget, és Vili lett a vidámság őrzője. Azóta is ott él valahol a horgolt világ szélén, és aki a kezébe veszi őt, számíthat rá, hogy a nap egy kicsit fényesebben süt majd, és a mosoly biztosan ragadós lesz.